2013. december 25.

Hallal, dióval töltött sült alma

A halas desszertek világába kalandozva találtam ki Édesanyámmal közös ötletelés folytán e "desszertet". Kénytelen vagyok idézőjelbe tenni a desszert szót, hiszen nem egy édes, krémes valami ez, sokkal inkább nevezném befejező fogásnak. Valahogy úgy képzelem el, mint a mézzel locsolt megsütött sütőtököt, vagy egy étkezés után aszalt gyümölcsökből való csemegézést. 
A halas desszertek ötletét valójában az a felismerés adta, hogy a hal nyersen, alapvetően citromos pácolás után is fogyasztható. A haltatár, a seviche készítésének kiinduló pontja is ez. Kísérletezéseim során eddig három különböző (új szóösszetétel következik:) befejező halas desszert született. Az egyik a rétesbe bújtatott, jellemzően almaágyon tálalt halacska, a mézben pácolt és párolt hal palacsintába töltve és ez a diós, halas sült alma. Valamennyi érleléssel kezdődik: a vékonyra vágott halfilét, süllőt vagy harcsát citrommal meglocsolva nyersen is fogyaszthatóvá varázsolom, jöhet rá a méz és a fahéj. E hármasban állhat napokig is, de fél nap már bőven elég. 


2013. december 18.

Aszalt szilvával töltött harcsafilé

A nagy karácsonyi készülődésben azon gondolkoztam, hogyan lehetne minden porcikájában karácsonyi valamennyi ételem. Igyekeztem azokból az alapanyagokból válogatni - természetesen a hal mellett - , melyek még inkább ünnepivé varázsolnak egy ételt, egy menüsort. Így jutottam el az aszalt szilváig.

2013. december 13.

Egy klasszikus halvacsora újraértelmezve

Hogy hogyan lesz klasszikus egy halvacsora akkor amikor a HelloHal jelenség arról szól, hogy van élet a halászlé, rántott hal, harcsapaprikás szentháromságon túl, azt nem olyan könnyű kitalálni. A Karácsony jegyében azonban kötelezőnek éreztem felvonultatni ezeket az ételeket és az az igazság, hogy elvárás is volt felém a törzsvendégek részéről is. A menü egyetlen étele sem volt könnyen, gyorsan elkészíthető, így újabb fejtörést okozott, hogy a látványkonyhám részeként mit mutatok be. Azért valahogy átugrottam a lécet...

2013. november 21.

A "kínai" hal

A közelünkben, úgy egy percnyire gyalog a házunktól van egy kínai étterem. Igazából nem is mondanám étteremnek, bár le lehet ülni, de önkiszolgáló és az igényessége is inkább a kínai piacokhoz hasonlítható. A helyi lakosság - úgy vettem észre - jellemzően elviszi az ételt csinos kis dobozkában. Elég nagy a választék, két hatalmas pultban napközben legalább 15-20 féle kaja van, levesek, főételek, köretek. Piszok olcsó (nem is értem, hogy csinálják), és nem tudok úgy bemenni, hogy ne legyenek előttem. Ráadásul olcsósága mellett hatalmas adagokat adnak. Na, nem hírverést akarok én csapni ennek a kínainak, megy ez magától is, és szerintem simán veri az összes vendéglátó egységet forgalomban Cegléden, hanem titkon köszönetet szeretnék nekik mondani, hogy ötletet meríthettem tőlük. 
Kedvesemmel heti rendszerességgel vagyunk betérők, általában szecsuánit eszünk és illatos omlós csirkét, valamint szezámmagos mézes csirkét. Noha már egy fél lakodalom árát otthagytam a kínaiban, még egyszer sem jutott eszembe, hogy ezt az én csodás halaimból is el kellene készíteni. Igen ám, de hogyan készíthetik a bundát? Sokáig azt gondoltam , hogy ez valami szuper titkos receptúra lehet, de aztán a neten kutatva összeállt a kép és végül a vacsi. Annyira jó lett, hogy biztos vagyok abban, hogy a következő szezonban a Halfalatozó étlapjára is felkerül.

2013. november 6.

HelloHal halvacsora a ragadozó halak jegyében 20131105

Az egyetlen állandó helyemen - a Kökény és Fia Családi Borászatban - általam szervezett halvacsorák közül az őszi vacsora a ragadozó halaink bemutatására fókuszált. Természetes vizeinkben jellemzően négy ilyen faj él: harcsa, süllő, csuka, balin. E halak beszerzése nem jelenthet komoly problémát, a kérdés inkább az, hogy egy nagyobb létszámú vacsorához elegendő mennyiség is összegyűlik e valamilyen módon. Nem gyűlt össze, mert nem fogtam és nem tudtam vásárolni sem, így abból kellett gazdálkodnom, ami van, azaz harcsa és süllő. Mellesleg ez a - véleményem szerint - két legfinomabb halunk, és a HelloHal halmarketing, vagyis a hal megszerettetése és az elkészíthetőség sokszínűségének bemutatása ezekkel a legegyszerűbb. Az ételek kóstolásán kívül a megjelent vendégek számos érdekes, hasznos és tudományos, természeti ismerettel is gyarapodhattak.

A műsor elején a HelloHal céljáról, a HelloHal életérzésről, a HelloHal gondolatiságról meséltem.

2013. október 29.

Párolt harcsafilé csőben sült zöldségekkel

A gyorsan valami finomat és egészségeset jegyében egy maximum 10 perces ételre szeretném felhívni a figyelmet. Alapanyagát tekintve csak friss harcsafilére van szükség. Én igazán szerencsés vagyok, hogy még a harcsák korosztályából is válogathatok, ez a legfinomabb 6-8 kg körüliből való, és fagyasztva sem volt.


2013. október 22.

Olívás harcsaragu

Az alapötlet az interneten fellelhető egyik receptből származik. Ott inkább salátaszerűen készült el a ragu, nem is biztos, hogy annak hívnám. Egy picit átgondolva és az otthon fellelhető alapanyagokhoz igazítva elkészítettem az én olívás harcsaragumat.

2013. október 15.

Lecsós rakott harcsa

Kedvesem receptje, igaz eddig csak karajból készült. Miután HelloHal szlogen is lehetne, hogy amit a magyar konyha el tud készíteni bármilyen húsból, az elkészíthető halból, édesvízi halból is, így együtt nekikezdtünk...


2013. október 1.

Harcsasteak paradicsomszószban

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy miben (értsd: nem edényzet) lehet steak szerűen megsütni a harcsafilét. Az már-már túl egyszerű, hogy kap egy kis (inkább sok) sót, esetleg valami fűszert és kész, sülhet. Kifejezetten izgat a cukor, a karamellizált cukor, de most egy véletlen folytán új ötletem támadt. Pizzát készítettem harcsa feltéttel és kimaradt egy kevés paradicsompüré, továbbá egy tíz kiló körüli harcsa hasa, mely úgy 60 dekás lehetett. Soha jobb alkalmat arra, hogy egy piciny paradicsompürén süssem meg a halamat. Ekkor elhatároztam azt is, hogy alkalmanként, lépésről lépésre tovább bonyolítom a dolgot és az ízekben rejlő változást, illetve a sütés technikájában esetleg szükséges változtatást, tapasztalatomat is leírom majd. Jöhetnek majd a zöldfűszerek, a fokhagyma, az olívabogyó és ki tudja még mi jut addig eszembe. 


2013. szeptember 26.

A fűszeres kősüllők

Igyekeztem rendet tenni a hűtőkben, fagyasztókban. Találtam is 3 db kősüllőt. Miután nyáron nem horgásztam, tavasszal meg nem fogtam, így biztosan az elmúlt télről felejtődött a hűtőben, azaz legalább 7-8 hónapja ott lapultak. Az égvilágon semmi bajuk nincsen, ha jól lettek fagyasztva, nem szabad vizesen elcsomagolni és lehetőleg levegő nélkül, hermetikusan le kell fóliázni a halat. A kősüllő nagyon hasonlít a süllőre, fogazatában és hátán látható csíkjainak számában van eltérés. A laikus talán össze is tévesztené őket. Élőhelyük is elég azonos, én süllőzés közben fogom őket, a nagyobbakat szoktam elhozni néha-néha. 


2013. szeptember 24.

Kirándulás a Tisza-tavon

Az elmúlt év HelloHal halvacsoráin országszerte bármerre is voltak ezek levetítettem egy rövid kis image filmet a Tisza-tóról, annak természeti értékeiről, aktív turisztikai lehetőségeiről. (A filmet a Magyar Turizmus Zrt-től kaptam, köszönet érte!) A vacsora alatt és az egyes fogások között pedig sokat meséltem e varázslatos vízről. Volt olyan vendég, aki pontosan tudta, hogy a 412-es fkm tábla, ahol 2008-ban a 84 kg-os harcsát fogtam korábban eldőlt, most pedig a nád részben kitakarja, más vendég ismerte a Fűzfás morotvát, de volt aki elkerekedett szemmel nézett rám mikor a sulyommezőben megbúvó halakról magyaráztam, nem értette ti. mi az a sulyommező. A nyáron a tiszaörvényi HelloHal Halfalatozóban aztán korábbi vacsoravendégeim közül jónéhányan megjelentek és nemcsak megkóstolták az ételeket, hanem azt is megjegyezték, hogy a vacsorámon ért impulzusok hatására választották nyaralásuk helyszínéül a Tisza-tavat. Ennek örültem a legjobban. Sőt, több társaság is megkért, hogy segítsek megszervezni Tisza-tavi hosszú hétvégéjüket, nézzek szállást és állítsam össze a programjukat. (Lehet, hogy üzletszerűen ezzel - is - kellene foglalkozni!?) A következő fotósorozat barátaimmal eltöltött egy napot kísér végig képekben, kevés kommenttel. Mindazonáltal fontos megjegyeznem, hogy a folyóért, természetért való rajongásom és ennek átadása is része a HelloHal életérzésnek!

A kikötőből gyönyörű napos, de kissé szeles időben indultunk le.

2013. szeptember 17.

Hortobágyi halhúsos palacsinta

Mint mondani szoktam, amit a magyar konyha el tud készíteni szárnyasból, sertésből, esetleg marhából, azt jórészt halból, magyar halból is meg tudjuk sütni, főzni. Édesvizi halaink tökéletesen alkalmasak erre, csak kicsi körültekintésre van szükség hozzá. A hortobágyi palacsintát nagyon szeretem, olykor sok tejföllel, máskor kevesebbel, de amennyiben finom a töltelék, azaz a pörkölt, akkor nincs benne hiba. 


HelloHal halvacsora a ragadozó halak jegyében 2013. november 5.


2013. szeptember 10.

Őszölő - HelloHal halvacsora a Halfalatozó jegyében

Az úgy történt, hogy...
Kitaláltam, hogy a Tisza-tónál még nincsen tematikus édesvizi, tiszai halakat készítő, áruló étterem, büfé, így belevágtam. Túl az első szezonon sok-sok tapasztalattal gazdagabban, sok-sok élménnyel teli elhoztam a messzi(!) Tisza-tóról Ceglédre, a Kökény és Fia Családi Pincészetbe Halfalatozónk legkedveltebb ételeit és azt a sok gondolatot, melyeket eddig magamban cipeltem. 
Az általam a fenti helyen szervezett vacsoráknak igyekszem valamilyen témát adni, teljesen természetes volt, hogy a nyár végén a Halfalatozó lesz a középpontban. A menü ételei a leves kivételével szerepeltek állandóan, vagy csak időszakosan az étlapon. Még a szószok, köretek is pontosan ugyan azok voltak, mint a folyó partjától egy gátnyi távolságra lévő HelloHal Halfalatozóban. Természetesen most is sokat meséltem, nemcsak a halakról, hanem a piaci helyzetről, a természetes vizi halászat ellehetetlenítéséről, az afrikai- kontra szürkeharcsa párharcáról és még sok másról is. Na de jöjjenek a képek egy kis magyarázattal:

 Nagy örömömre barátaim is eljöttek a vacsorára.
A hideg előételt készítem: harcsa seviche lime-mal. Az érési idő olyan rövid, hogy pár perc múlva meg is kóstolhatták a vendégek.

2013. július 23.

Csapcse Beach vs. HelloHal - irány Abádszalók!

Egy különleges helyszínre kaptam meghívást. Abádszalókon a Szalók Yach Klubban található a stégre épített, így természetesen vízen lebegő Csapcse Beach, ahol július 27-én lesz HelloHal halvacsora! Még lehet jegyet venni az estre! Alább a meghívó:


És a helyszín:



2013. július 8.

Ceviche, seviche, sebiche

Írják így is, úgy is, nemzete válogatja, egy a lényeg, a nyers hal. Én a bátrak közé tartozom, simán megeszem, de a környezetemben el kell nyernem a bizalmat más halételekkel, hogy aztán némi kegyes hazugság árán megkóstoltassam a sevichet. Nem szoktam megmondani hogyan és miből készül, legfeljebb, ha megkérdezik. Többször jártam úgy, hogy a dicsérő szavak mellett már nem hangzott el a "mi volt ez?" kérdés. A seviche nálam harcsából készül, szín tiszta harcsa húsból. Sőt, ha lehet friss halból, tehát nem fagyasztottból. Vékonykára vágom, citromot, limet nyomok rá, a fűszerezés só, durvára darált színes bors, olívaolaj, hagyma (újhagyma vagy lilahagyma), és erős zöldpaprika nagyon apróra vágva, továbbá fodros petrezselyem vagy koriander szintén nagyon apróra vágva. Két óra érlelés általában elég neki, de másnap az igazi...

2013. július 3.

Cukkini halraguval kapros mártással

Komoly lelkiismeret furdalásom van. Időhiány miatt kevesebbet sütök, főzök, így kevesebbet írok is. Azaz ez így nem igaz, hiszen a HelloHal, Tiszai halak falatozójában naponta készítjük a jobbnál jobb halételeket, de többnyire csak az állandó kínálat szerintieket. Ezeket egyébként ide kattintva meg lehet nézni. 
Tegnap Miki bácsi, aki simán elmenne nyáron is Mikulásnak adott egy jól megtermett cukkinit. A Halfalatozóban ketten dolgoztunk, mi alkottuk a személyzetet, és a személyzetnek ugye jár az ellátmány :) Szóval ebédidőben, amikor egyébként is a legtöbben voltak nekiláttam egy kis pontyból és harcsából ragut készíteni. Gyorsan ledaráltam a bőr nélküli filéket, hagymát vágtam és már rotyogott is a pörköltöm. Az egész tényleg annyira egyszerű, talán csak arra kell figyelni, hogy a hal elég sok vizet enged, amit a végén elfőztem, hogy kicsivel sűrűbb legyen a szaft. Közben 3-4 cm-es hengereket vágtam a cukkiniből, kivájtam, a belét összeaprítottam és hozzáadtam a raguhoz, melyre a végén friss kaprot szórtam. A cukkinit sütőben megsütöttem egy kis sózás után. A végén beletöltöttem a ragut és tejfölös kapormártásra tálaltam. 

2013. június 5.

HelloHal grillvacsora és halshow képek, beszámoló 2013. május 31.

Nagy fába vágtam a fejszét! A fejembe vettem, hogy a vendégek előtt fogok mindent megsütni: harcsasteaket tárcsán, bőrös süllőt rostlapon, halsaslikot grillen. A többi fogást, köreteket persze összeraktuk a konyhán vacsora előtt. Sokan voltunk, köszönöm is a bizalmat és az érdeklődést, végül alig fél óra alatt több, mint 200 adagot sütöttünk meg édesanyám segítségével. Íme a fotók:
A harcsatatár HelloHal módra.


A HelloHal médiamegjelenései

Kicsit felpörgött az élet az elmúlt hónapokban. A halfalatozó megnyitását az "Hazahúzó", az ATV és ECHO TV műsora is érdekesnek találta, (majd jelzem, hogy mikor kerül adásba)

míg a Tisza-tóval közös halshowkon a helyi vagy regionális sajtók is jelen voltak és forgattak, készítettek sok-sok interjút. Ezek közül egy a Nyugat Rádióban készült egy órás műsor, a Bazsalikom, ahol természetesen a HelloHal missziójáról és az édesvízi halakról meséltem. Hallgassátok meg a beszélgetést ide kattintva!

2013. május 28.

Nyári programok a HelloHal, tiszai halak falatozójában!

Arra gondoltam, hogy a nyáron esténként tarthatnánk kisebb rendezvényeket a HelloHal, tiszai halak falatozójában Tiszaörvényben, mely estéken a bátortalanabbak is megismerkedhetnek a finom halételekkel. Tematizáltam az estéket és kitaláltam egy jelképes árat, mely mindössze 1000 Ft fejenként. Az esti programokon többféle halból készítünk majd kóstoló falatkákat és mesélek is róluk. Akit érdekel, aki szívesen eljönne jelentkezzen :)!

2013. május 10.

"Cézár" halsaláta

Csak látszatra "Cézár", meg, hogy a hús és a saláta össze van keverve egy kis szósszal, na, nagyjából ennyi a hasonlóság az igazi Cézár saláta és az én halsalátám között. Mostanában nagyon szeretjük  a friss zöldségeket, a tél kiéheztetett bennünket, biztosan ez az oka. Hal mindig van otthon, nálam ez olyan, mint más háztartásban a kenyér. Az előnye pedig azon túl, hogy isteni íze van az, hogy legfeljebb 8 perc alatt készen van. Mióta a HelloHal, tiszai halak falatozójának megnyitására készülök, egyébként is 8 percben határoztam meg a szintidőt, mely alatt ki kell tudni adni egy-egy halételt... De visszatérve a főszereplőre, a salátára, íme így néz ki és alább az elkészítés módja is.

2013. május 5.

Halgaluska joghurtos, mentás mártásban

Hetek óta a halgaluskák bűvöletében élek. E lelkesedésem odáig fajult, hogy pár napja egy nagyobb társaságon le is teszteltem a halgombóc levest (annak tejfölös habarással, kaporral készült változatát). Az elmúlt hetekben galuskából, gombócból (mert nem tudom eldönteni melyik a helyesebb ezekre a bájos kis izékre) mutattam levest, sütöttem roppanós falatokat, most pedig mártással élvezetesebbé tett változatáról mesélek. A nagykanállal szaggatott galuskát mentás, savanykás, joghurtos mártáson tálaltam.

2013. április 29.

2013. májusi HelloHal halvacsora időpontok

Íme a májusi nyilvános HelloHal halvacsora időpontok árakkal és a helyszínekkel, tessék foglalni asztalt! Valamennyi helyszínen különlegesen elkészített édesvízi halakkal várunk mindenkit, minden városban jelen lesz a Tisza-tó is, mint turisztikai desztináció! 

Roppanós halgombócok

A halgaluskák, halgombócok korát élem és ahogy utaltam rá korábban az alap masszából - a mai posztban -most roppanósra sütött halgombócok következnek. Az alap darált, pépesített, aprított, így szálkátlanított halfilé volt, esetemben egyébként többnyire harcsa, de szinte minden hal megfelel a célnak. Egy kis fűszer hozzáadásával fasírt szerű halgombócokat sütöttem.

2013. április 22.

Halgombóc levesek

Régóta vágytam arra, hogy bemutathassam a halgaluskák, halgombócok világát, most belekezdek. Elsőként egy levesről mesélek és annak mutációjáról. A halgombóc leves bármilyen halból elkészíthető, szálkás halból darálással, szálkátlanból aprítással is minőségi végterméket kaphatunk. Fantázia több kell hozzá, mint tudás.

2013. április 19.

Nyitásra hangolva

A HelloHal, tiszai halak falatozója kivitelezési munkái mellett az étlapon szereplő ínyencségek receptúráját, a sütés pontos protokollját is elkezdtem összeállítani. A homlokzatra nemsokára felkerül a logo és a felirat is, ezt kell majd keresnetek :)

A képen látható rostlap egy vadi új darab, csak kiégettem a vaslapot és megsütöttem rajta az első süllődarabkákat néhány sárgarépa és zellerszár társaságában. 

Halgaluskák, gombócok

Nekem mindegy mi a neve, galuska, gombóc, egyre megy. Nem is ez a lényeg. A héten minden este halat ettünk, mert elterveztem, hogy halpépből, darált halhúsból megvalósítok néhány régóta tervezgetett halételt. A mai összefoglalóban bemutatom ezeket, de a recepteket csak a következő hetekben osztom meg.

2013. április 13.

HelloHal Grillvacsora és Halshow 2013. 05.31. - Cegléd

Új műsorral, fotókkal, filmekkel és még több élménnyel készülök a májusi saját szervezésű vacsorára! A Kökény és Fia Családi Borászat pincéjéből most felköltözünk a teraszra, a napsütésben és a szép időben bízva csak a szabadban sütünk főzünk és csak halakat! Bemutatkozik a compó és az amúr is! Jelentkezni e-mailben lehet, a szabho@gmail.com címen. Az időpont 2013. május 31., péntek 18:00 óra! A menüről, ételekről részletesebben majd később! Addig is egy tiszai grillezett süllővel csinálok kedvet mindenkinek:

További infókért katt ide!

2013. április 12.

HelloHal, tiszai halak falatozója

Hamarosan nyílik a Tisza-tó partján a HelloHal, tiszai halak falatozója, egyelőre kivitelezünk, építünk, megy a sürgés-forgás, hogy szezonra minden készen álljon ahhoz, hogy megkóstolhassátok a legjobb HelloHal falatokat, halételeket! Rövidesen újabb részletekkel jövök :)

2013. április 9.

Rántott ikra

Halaink belsőségeit csak kevesen becsülik, pedig kis körültekintéssel és némi bátorsággal valódi csemege válhat belőlük. A ikra azért különleges, - és talán ezért is igényel több tapasztalatot, ismeretet - mert mindegyik halnak más időpontban fejlődik és érik, így ezekre is figyelemmel kell lenni akkor, amikor a konyhaasztalra kerül. A korábbiakban főleg a csuka és a süllő ikrájáról írtam, most essék néhány szó a ponty és a harcsa szaporítóanyagáról. Ezek nem válnak ki a burokból, késsel nem eltávolíthatók, a szemeket csak széttrancsírozzuk a próbálkozással, így a burokkal együtt kell felhasználni. Áprilisban egyik halnak sincsen érett, nagyszemű ikrája, az ikrát tartalmazó hártya is vastag, stabil. A tógazdaságokból származó pontyból kinyert ikrát kevésbé sajnálom, lényegesen kisebb lelkiismeret furdalás mellett használom fel, mint a legtöbbször természetes vizekből kikerült harcsáét. De mindkettő kitűnő és ízletes, ha egyszerűen kirántjuk.

2013. április 3.

Harcsatatár

Új üzenet érkezett a Beérkező levelek mappába! Legkedvesebb szomszédom egy scennelt recepttel és fotóval hívta fel a figyelmemet a harcsatatárra. Gyors bolyongás a neten és sikeresen össze is zavarodtam, ti. nem találtam még véletlenül sem két egyforma, vagy legalábbis közel azonos harcsatatár receptet, leírást. Eldöntöttem hát, hogy szépen lassan - a közeljövőben - valamennyit kipróbálom HelloHal praktikákkal és alapanyagokkal egyedivé varázsolva. 

2013. március 27.

Megrendelhető a halvacsora és halshow!

A jövőben már nemcsak a HelloHal szervez saját halshowkat , hanem a showműsor, és igény szerint a vacsora is megrendelhető!
Örömmel vállalom az édesvízi halak népszerűsítését magánházaknál családok és baráti társaságok részére 20 főig, vagy egy-egy vendéglátó egységgel közösen ennél nagyobb létszám esetén is!

A menütől függően az ár megegyezés szerinti!

A halvacsora és halshow bemutatja az édesvízi halakat, élőhelyüket és ezekkel kapcsolatosan számtalan sok érdekességet tudhat meg. A halak elkészítésének technikája is elsajátítható, mindez vetítéssel, látványkonyhával, hangulatos zenékkel!

Kérjen ajánlatot, írjon a szabho@gmail.com címre!

És egy kis ízelítő egy lakásétterem hangulatú HelloHal vacsoráról! Legyen vendéglátó Ön is!
 Bőrén sült süllőfilé friss, citromos salátával.
 Halkocsonya.
 A vendégek érdeklődve nézték a HelloHal showműsort...
...és jó hangulatban telt az este.

HelloHal vs HelloKert

Egy jellemzően kertépítéssel, kerttervezéssel foglalkozó cég kért meg arra, hogy partnereinek szervezzem meg a HelloHal halvacsorát egy testre szabott showműsor keretében. A jó hangulatú fotók a rendezvény sikerességéről árulkodnak.

2013. március 26.

HelloHal kedvence: a halas szendvicsek királya!

Nem tudtam jobb nevet és címet adni a bejegyzésnek. Szeretném hangsúlyozni, hogy mekkora kedvencem ez a szendvics és azt is, hogy halas szendvicsből is lehet zseniálisat összehozni. Látszólag könnyű elkészíteni, azonban nagyon sok apróságra oda kell figyelni.

2013. március 18.

Pontyropogós

Amennyiben kész az alapanyag, a pontyropogós tíz percen belül tálalható. Nézzük hogyan... A beirdalt, befűszerezett halhúst paprikás lisztben, esetleg paprikás kukoricalisztben megforgatva bő olajban pár perc alatt készre sütjük. Ennyi, de a lényeg nem ebben rejlik!

2013. március 13.

HelloHal hal-lakoma és bemutató, összefoglaló

A Kökény és Fia Családi Boráraszat pincéje, mint a HelloHal egyik kiemelkedő partnere adott helyet a legutóbbi tematikus vacsorának. A vendégek között sok új és az édesvízi halfogyasztásra nyitott ember volt, sőt többen ezidáig egyáltalán nem is ettek halat. Miért tematikus? Szezonálisan, frissen beszerezhető alapanyagokból készült halételek alkották a menüt. Horgászati szempontból jelenleg a legtöbb hazai halunkat fajlagos tilalom védi. Azonban a csuka és a süllő ikrája, húsa a nemrégiben befejeződött rablóhalas szezonból még különleges csemegének mondható. Pontyot, busát és amúrt pedig a haltermelő gazdaságok a jég elvonultával tonnaszámra értékesítik elsősorban a horgászegyesületeknek, melyek tavaikba helyezi ki azokat, így a lehalászás alkalmával fenti fajokhoz hozzá lehet jutni frissen. A magyaros ízek domináltak és mindenki kíváncsian várta, hogy megkóstolhassa a töltött káposztát vagy a busakolbászt. Íme sok-sok fotó a jó hangulatú vacsoráról és az ételekről.

 

2013. március 6.

A halas tócsni

E heti témának igyekeztem olyan ételt találni, mely a szélesebb közönség számára is érdekesebb és könnyebben elkészíthető, az alapanyagok is egyszerűbben beszerezhetők. A tócsni, vagy lapcsánka elkészítésével Tivadaron (egy piciny falu Szabolcs-Szatmár Bereg megyében) ismerkedtem meg. Nagymamám előszeretettel kényeztetett vele. Azt is tőle lestem el, hogy a reszelt burgonyához darált sertéshúst vagy csirkemellet kevert, hogy tartalmasabbá tegye az unokák ebédjét. Arra már nem emlékszem, hogy hogyan jutott most pont a tócsni az eszembe, de egy percig sem volt kérdés, hogy keverek bele halat.

2013. február 26.

Töltött káposzta halból

Igazán ékes bizonyítéka a halas töltött káposzta annak, hogy a halat, az édesvízi halat milyen sokféleképpen el lehet készíteni. Miért ne válthatnánk ki bármilyen húst hallal? A legtöbb esetben ez megtehető, viszont nem árt ehhez ismerni a halhúst. A fotózott töltött káposztában ponty van. De minden más a hagyományos receptúra szerinti, már ha a szabolcsi, azaz Szabolcs-Szatmár Bereg megyei paradicsomos, édes káposzta annak mondható.


2013. február 19.

Csukakaviár

Tényleg kulináris a csukakaviár. Nagyon ínyenceknek ajánlom, kezdőknek semmi esetre sem, nem az az étel amivel el kell kezdeni megszeretni a halat és az ikrát, kaviárt. Pedig hihetetlenül különleges és nem is nagyon lehet hozzájutni a megfelelő alapanyaghoz. A csuka ívási időszaka a februári-márciusi hófordulóra tehető, horgászat szempontjából február 15 - március 31-ig ezért tilos kifogni. Az ikrája ekkorra érik meg teljesen, és lesz  2,5 mm átmérőjű is akár! Tehát, ha a február 15-e előtti napokban sikerül zsákmányolni egy termetesebb nőivarú példányt, akkor felbontásánál már remeghet a kezünk, a benne rejlő kincs gasztronómiai szempontból többet ér, mint maga a hal húsa. Én barátaimtól kaptam egy gyönyörű halat, melynek ikrájából nem volt kérdés, hogy kaviár lesz.

2013. február 14.

Halvacsora és halshow március 12-én!

Halvacsora és halshow a HelloHal szervezésében 2013. március 12-én, Cegléden, a Kökény és Fia Családi Borászatban! Jegyek elővételben válthatók, a vacsorával kapcsolatos további infókért katt az alábbi linkre:


http://www.facebook.com/events/278248468968291/

2013. február 11.

Busakolbász

A busakolbászt a busafasírt ihlette. Fasírozottat a múltban többször is készítettem már, igaz ritkán, hiszen nem nagyon lehet horoggal szabályosan fogni busát. Rántva vagy natúr sütve nem tartozik a kedvenceim közé a busa, viszont számtalan módon igazi ínyencség, kitűnő étel készíthető belőle.

2013. február 4.

Ikra - Süllőikra krém

Két hete írtam a süllőikra pogácsáról, az ahhoz egy héttel korábban besózott és hűtőben tartott ikrából maradt még, eljött az ideje, hogy kipróbáljak egy újabb receptet. Nyersen hagytam az ikrát és krémmé kevertem.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...