Hallal, dióval töltött sült alma

A halas desszertek világába kalandozva találtam ki Édesanyámmal közös ötletelés folytán e "desszertet". Kénytelen vagyok idézőjelbe tenni a desszert szót, hiszen nem egy édes, krémes valami ez, sokkal inkább nevezném befejező fogásnak. Valahogy úgy képzelem el, mint a mézzel locsolt megsütött sütőtököt, vagy egy étkezés után aszalt gyümölcsökből való csemegézést. 

A halas desszertek ötletét valójában az a felismerés adta, hogy a hal nyersen, alapvetően citromos pácolás után is fogyasztható. A haltatár, a seviche készítésének kiinduló pontja is ez. Kísérletezéseim során eddig három különböző (új szóösszetétel következik:) befejező halas desszert született. Az egyik a rétesbe bújtatott, jellemzően almaágyon tálalt halacska, a mézben pácolt és párolt hal palacsintába töltve és ez a diós, halas sült alma. Valamennyi érleléssel kezdődik: a vékonyra vágott halfilét, süllőt vagy harcsát citrommal meglocsolva nyersen is fogyaszthatóvá varázsolom, jöhet rá a méz és a fahéj. E hármasban állhat napokig is, de fél nap már bőven elég. 

Térjünk az almára és koncentráljunk jelen fogásunkra. Hal nélkül is jól illik egymáshoz az alma, a fahéj, a méz, a dió. Ebben kell elrejteni a halat és megtalálni az egészséges, élvezhető egyensúlyt. Gyorsan hozzáteszem, némileg illúzió, kicsit szemfényvesztés a hal ebben az ételben, de nem mellékes. A töltelék textúráját ti. jellemzően meghatározza. Darált, vagy apróra vágott, szelt állagában a citromos érlelést követően akácmézben egy serpenyőben meg kell párolni. A méz éppen csak karamellizálódjon. A darált dióval összekeverve, legfeljebb fele - fele arányban már tölthető is a skalpolt, kivájt almába. Ne legyen kásás fajta az alma. A sütőben 15 perc alatt készre sül. 

A legutóbbi halvacsorámon, mely a karácsony jegyében telt, nagy sikert aratott, még akkor is, ha hozzám közel álló barátok így jellemezték a hallal, dióval töltött sült almámat: perverz.