Nem, nem valamiféle vendégváró falatkáról van szó, főétel ez a javából. Véleményem szerint bármilyen halból elkészíthető, mely bőrétől megfosztott állapotában, a szálkák (már ha vannak) feldolgozásával kerül bele a pogácsába. Én sajnálom a nemes, vaskos húsrészeket széttrancsírozni, ezért egy másik étel készítésénél keletkezett "hulladékot" hasznosítottam a halpogácsába, sőt a hozzá tálalt zöldségpüré összeállításánál is. Szálkás hal esetében, ami lehet - a teljesség igénye nélkül - ponty, busa, amúr, keszeg, kárász, csuka, balin a bőrtelen halhúst le kell darálni. Süllő vagy harcsa hús felhasználásánál a néhány csontocskát ki lehet szedegetni kézzel. Én a süllő csontjáról lefőtt húsokkal dolgoztam.
.jpg)