2012. október 24.

Haltallér, azaz süllőpofa mártásokkal

A süllő pofájáról már többször írtam, felhasználhatósága szintén korlátlan, készítettem már ragus ételt belőle és fish and chips alapanyaga is volt. Most "csak úgy" megsütöttem. Inkább arra voltam kíváncsi, hogy különböző mártásokkal miként lehet új ízeket előcsalni. Na, ebben van még hová fejlődni... Megosztom azért a tapasztalataimat.



2012. október 17.

A hal testfelépítése, a halhús összetétele

Egy érdekes kis füzetecske akadt a minap a kezembe. Dr. Papp Károlyné Vízről, halról horgászoknak című tanulmányából sok hasznos dolgot tudhatunk meg. Ezek egyaránt érdekesek lehetnek horgászoknak és a konyhában főzőcskézőknek. Ebből idézek több bekezdést, melyek a füzetecskében nem egymást követik:



2012. október 16.

Fish and chips

Nem, nem lesz tengeri hal. Az angolok nemzetiségi étele szerte a világon a helyi sajátosságok szerint készül már. Szerintem a legtöbb helyen nem is tudják milyen az igazi, eredeti fish and chips. Állítólag tőkehalból készül, sűrű, sörtészta szerű masszában sütik, a burgonyát pedig tepsiben és hasábokra vágva. A világhálón fish and chips-re keresve azonban millió, különböző recept olvasható. Élve az alkotói szabadsággal és felhasználva a HelloHal édesvízi halait, most a süllő pofájából egy egyszerű masszában megsütve készítettem el a HelloHal Fish and chipsét, melyből nem maradt egy falat sem.


2012. október 11.

Törpeharcsa házi morzsában rozmaringos sült burgonyával

Tudatosan soha nem horgászom törpeharcsára. Egyes időszakokban pedig kifejezetten sokat lehetne fogni, de sajnálom rá az időt. Gasztronómiai szempontból is méltánytalanul háttérbe van szorítva az apró halacska, pedig hihetetlenül finom, csak macerás az előkészítése. Legutóbbi horgászatomkor fogtam a Tisza-tavon kishallal süllőzés közben egy nagyobbacska törpeharcsát. Azért örültem neki különösen, mert már régóta szerettem volna megmutatni, hogyan is lehet előkészíteni és elkészíteni.



2012. október 2.

Halkrém (2)

Már írtam egy Halkrémről, akkor az ikrából készült és a bejegyzés, a recept az 1-es számot kapta, hiszen már akkor tudtam, hogy lesz folytatás. Halkrémet számos módon összehozhatunk, a fantázia szab csak határt, de az alapelvek nagyjából egyformák. Jól kenhető, ízletes, halhúst tartalmazó krémet kell előállítani.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...