Bolognai spagetti

Nincs abban semmi különös, hogy már megint halfilével helyettesítem egy ételben a húst. Azaz nem helyettesítés ez, a legnagyobb természetességgel kezdtem hozzá az otthoni maradékokból valami vacsorafélét készíteni. Ha süllőfilé van előkészítve, akkor az. Egyedül csak daráló nem volt kéznél.

Kezdhetném úgy is, hogy ez elment vadászni, és befejezhetném úgy is, hogy mind megette, és kész. Mert valójában ilyen egyszerű...

Télen, folyón kifejezetten süllőszezon van horgászati szempontból. Én ilyenkor sem tétlenkedem, vallatom a Tiszát, ha kell, ha nem. Az idei szezon süllőben lényegesen gyengébb, kevés  a darabszám és az egyedsúly is sokkal kisebb, mint a korábbi években. Csak találgatjuk az okát, hogy miért, hogy hol lehetnek kedvenc tüskéshátú barátaink.

Az új év első halaként egy szép három és fél kilós süllő került a konyhára, mely olyan mohó volt, hogy - horgász kifejezéssel - torokra vette a gumit. (Azaz azt a plasztikcsalit, mellyel becsaptam nagyon elkapta, megette.)

A süllő friss, szivárványos húsából szeltem vagy 30-40 ujjnyi csíkot, besóztam, gondoltam jó lesz a héten valamire. Egyszer megkívántam a rántott süllőt és néhány darabot be is paníroztam, megsütöttem, de a többi ott pihent a hűtőben. Egy fej vöröshagyma és egy megbontott paradicsomszósz várta, hogy barátságot köthessen az én süllőmmel. Igen ám, de nem volt darálóm, így apróra vágtam a halat egy éles késsel. Annyira könnyű a halhús szerkezete, hogy nem éreztem hiányát a darálónak. Az elkészítésben semmi különös nincsen, és a fűszerezésben sem.

Durumlisztből készült spagettivel tálaltam Kedvesemnek és legkedvesebb szomszédomnak, Évának. Utóbbi megjegyezte, hogy minek készítek én halból bármit is, ha meg nem mondaná soha, hogy halból van, ha nem tudná... :)