Harcsapaprikás cannelloniban

Az az igazság, hogy saját magunknak halászlét, rántott halat és harcsapaprikást nem szoktam készíteni. Oly mértékű a kíváncsiság bennem más ételek iránt és annyira szeretek kipróbálni, felfedezni új dolgokat, hogy ezeket hanyagolom. A halvacsoráimon sincsenek ezek, kivéve az egyetlen kifejezetten ezeket felvonultató, karácsony előtti időpontra hangolt klasszikus halvacsorán. Az ünnepek táján azonban elkerülhetetlen, hogy kisebb-nagyobb társaságnak ne főzzek harcsapaprikást. Most úgy esett, hogy három hét alatt háromszor csináltam, valahányszor 20-20 főre, szóval kevésbé kiszámítható (nagy) mennyiséget. Maradt is minden alkalommal. Legutóbb a maradékot palacsintába töltve tálaltam másnap, előtte kenyérrel törölte ki a tálat a család karácsony másnapján, az első alkalommal megmaradt mennyiséget pedig betöltöttem cannelloniba.

Nem vagyok nagyon tésztás, ritkán jut eszembe, hogy a köret, vagy valamelyik alapanyag jellemzően tészta legyen, a cannelloni azonban valahogy más helyet tölt be a gondolataimban, mintha nem is tészta lenne. Pedig nagyon is az. 

A maradék harcsapaprikást egy kicsit fel kellett melegítenem, mert kocsonyásra dermedt a hűtőben. A langyos mártásból egyesével szedegettem ki a kisebb-nagyobb haldarabokat, melyeket egy tálban villával összetörtem és a nyers cannelloniba töltöttem. 

A tejfölös pörkölt alapot, a paprikást újra átturmixoltam, picit besűrítettem, hogy még krémesebb, sűrűbb legyen és nyakon öntöttem a töltött rudacskáimat. A sajt a kedvesem kedvéért került rá, el nem rontotta. A sütőben 200 fokon 35-40 perc alatt készre sült a tészta. Mennyei volt.